Május 19. – Atatürk emléknap, a fiatalok és a sport napja
2011 május 19. | Szerző: izmirli |
Kevés annyira öntudatos és nemzettudatos népet ismerek, mint a török (pedig éltem néhány országban eddigi életem során). Sok-sok nép (a legtöbb valószínűleg) nagyon büszke magára, de azt kevés helyen láttam (sehol), amit itt: ez nem párosul a többi nép lekicsinylésével, azzal a gondolattal, hogy MI többek vagyunk náluk. Itt ezt nem tapasztaltam.
Pedig a törökök nagyon rövid idő alatt óriási fejlődésen mentek át a múlt század első felében, aminek egyetlen ember, Mustafa Kemal Atatürk volt az ideológiai atyja.
Az első világháború után, a győztes hatalmak, ugyanúgy, ahogy Magyarországot, fel szerették volna osztani az akkori, már régen nem fénykorát élő, összezsugorodott Oszmán Birodalmat maguk között. Az utolsó padisah, VI. Mehmet (Vadettin) parancsot adott Mustafa Kemalnak, aki az első világháborúban a Çanakkale-i csatában jelentős katonai érdemeket szerzett és nemzeti hős lett, hogy utazzon el Samsunba, a Fekete-tengeren lévő kikötővárosba és verje le a szövetségesek elleni felkelést. Ezzel szemben Atatürk – akkor még “csak” Mustafa Kemal Bey – nem engedelmeskedett az utolsó padisahnak, 1919. május 19-én partra szállt Samsunban, hadsereget szervezett és 4 év alatt megszabadította az országot a betolakodóktól, és megalapította a modern Török Köztársaságot. Majd
rövid idő alatt olyan reformokat hajtott végre, amiket az akkori Európa
álmodni sem mert. Atatürk elvei a 21. században is követendő értékek.
Törökország az egyetlen olyan ország volt, aki felrúgta az első világháború után kötött igazságtalan békeszerződést és kivívta függetlenségét. Nagyon okosan be se lépett a második világháborúba – bár ezt Atatürk már nem érhette meg, de egy ugyanolyan okos, rátermett vezető, Ismet Inönü, nem volt hajlandó embereket feláldozni a semmiért.
Ha nálunk született volna egy Atatürk ….
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:



19 mayıs Atatürk’ü anma gençlik ve spor bayramı KUTLU OLSUN…
Nagyon jó,és szép írás Sevgili İzmirli!
És İzmir’de még Atatürk stadion is van! 🙂
“…ez nem párosul a többi nép lekicsinylésével, azzal a gondolattal, hogy MI többek vagyunk náluk. ”
Óóó,hogy ebben mennyire igazad van!!
Igen, ez bizony tényleg így van, a törökök nemzeti öntudata valami hihetetlen, nekem nagy meglepetést okozott, mindezt pozitív értelemben.
Apropó, a földrengés hogy hatott rátok? Minden OK felétek?
Köszönöm Sporttársak 🙂
Hááát mi semmit nem éreztünk a földrengésből, a lakásunk csak 5 éves, pont az új földrengéstörvény után épült, úgyhogy van bent anyag bőven 🙂
Igen, engem is először meglepett, amikor az Atatürk mauzóleumból kijövő 6 évest meginterjúvolja a Kanal B híradója és a gyerek azt mondja mennyire szereti Atatürköt és mennyire hiányzik neki, valamint köszöni neki, hogy egy ilyen gyönyörű országot hagyott rá….. Ilyenkor azért elérzékenyül az ember. Mert itt nagyon rövid időn belül idetartozónak érzed magad és ezt senki nem kérdőjelezi meg. És bevallom nagyon tetszik, ahogy ők az országukhoz viszonyulnak.
Ilyenkor mi is kitesszük a török zászlót az erkélyre.
Ha ez otthon történne biztos megbélyegeznének, hogy Fideszes, Jobbikos stb. vagy. Pedig egyszerűen csak magyar vagy…
Mi mást is lehetne ehhez hozzáfűzni,mint a szokásos alapmondatot: En Büyük Türkiye!
TéDé is biztosan azért kérdezte a földrengést,mert a híradások szerint İzmirben volt a déli “széle”,de én is örülök,hogy minden tamam!
Igen, mi is csodálkoztunk, hogy bár Kütahyaban (az kb. félúton van Ankara felé tőlünk) volt a központja a rengésnek, nagyon sok helyen lehetett érezni. Azt mondják a szakértők, azért, mert közel volt a felszínhez.
De nálunk minden ok 🙂